Öt újévi fogadalom utazóknak

Közeledik a szilveszter. Ilyenkor elmélázik az ember, hogy milyen is volt az éve, mit csinált jól, milyen fogadalmakat tartott be, és mit nem, majd új fogadalmakat tesz (amit aztán vagy betart, vagy nem). Én is minden évben összeírom, hogy mik a céljaim, miben szeretnék fejlődni, hova szeretnék utazni, és igyekszem kis lépéseket tenni ezek elérésére. A legtöbb fogadalmam általában utazással kapcsolatos. Ha az újévben te is szeretnél több helyre eljutni, a következő utazási fogadalmak (vagy nevezhetjük mini-bakancslistának is) a segítségedre lesznek, hogy jobban tervezz, és meg tudd valósítani az álmaidat.

1. Tűzz ki egy nagyobb úti célt, és kezdj el spórolni

Bizonyára sokunkkal előfordult már, hogy nagyon vágytunk valahova, de valami (általában a pénz) közbeszólt, és nem tudtunk elmenni. Velem legalábbis gyakran megesik, hogy a könnyebb utat választom. Ha szeretnék is elmenni valahova, de jön egy másik lehetőség, ami kényelmesebb, hajlamos vagyok azt választani. Az áhított utazás meg csak tolódik kifelé. Idén elhatároztam, hogy ebből elég, és elkezdtem spórolni egy bizonyos útra. Tudom, nem könnyű, ha pénzről van szó, de minden apró lépés, minden forint, amit félre tudunk tenni, közelebb visz az álmunkhoz. Lehet, hogy nem egy, hanem két év kell, hogy összespóroljuk a pénzt, de ha következetesek vagyunk, előbb-utóbb eljutunk a hőn áhított úti célhoz.

2. Fedezz fel közeli tájakat

Még ha spórolunk is egy nagyobb utazásra, ne feledkezzünk meg a jelenről, és fedezzünk fel új helyeket. Ha nincs pénzünk külföldre menni, utazzunk belföldön. Próbáljunk ki új éttermeket, fagyizókat, kávézókat, menjünk kirándulni és látogassunk el a helyi múzeumokba. Nem kell egy vagyont költenünk ahhoz, hogy új élményeket szerezzünk. Járjunk nyitott szemmel otthon is.

Vigyél haza valamit az utazásból
Ázsiai finomságok

3. Járj nyitott szemmel és szívvel

Ha már utazunk, ne csak a fizikai testünkkel tegyük. Nyissuk meg a lelkünket új dolgoknak. Hányan vannak olyanok, akik külföldön is csak a magyar kolbászt majszolják (nem spórolásból), csak magyarokkal barátkoznak, és mindent az otthonihoz hasonlítanak. Ha így teszünk, megfosztjuk magunkat az utazás lényegétől. Legyünk nyitottak az új kultúrára és ételekre, és ne féljünk szóba elegyedni a helyiekkel, vagy máshonnan érkezett utazókkal. Rengeteget lehet tanulni az ilyen beszélgetésekből, és még a nyelvet is gyakoroljuk.

Hagyd, hogy megváltoztasson az utazás
Szertartás Balin

4. Vigyél haza valamit az utazásból

És itt nem a szuvenírekre gondolok. Sokkal inkább valamiféle tudásra. Próbálj meg tanulni a helyi kultúráról és művészetről, vagy fedezd fel a helyi konyhát. A lényeg, hogy legyen valami, amit aztán később hasznosíthatsz. Ha nem is fogsz otthon thai curryt készíteni, jól jöhet még a konyhában az íz élmény. Hagyd, hogy inspiráljon a környezet, és gazdagítsd új dolgokkal a mindennapjaidat.

5. Hagyd, hogy megváltoztasson az utazás

Járj nyitott szemmel és szívvel
Új barátok

Számomra minden utazás egyfajta spirituális élmény. Na nem kell rögtön vallási szertartásokra, vagy agyoncsépelt Coelho idézetekre gondolni, de tény és való, hogy az utazás segíthet a lelki fejlődésben. A fizikális távolság eltávolít minket az otthoni problémáinktól is, így azokat új szemszögből tudjuk szemlélni, és megoldást is sokkal könnyebben tudunk találni. A távolság abban is segít, hogy rájöjjünk, mi igazán fontos, és hogy felfedezzük a valódi erőnket. Ne hagyjuk, hogy ez az élmény hazatérve elpárologjon. Tartsuk életben a tüzet, és emlékeztessük magunkat azokra az új felfedezésekre, amit utunk során tettünk. Én szeretem ezeket leírni a naplómba, hogy aztán visszanézhessem őket, ha elbizonytalanodnék a mindennapokban.

0 Megjegyzés

Szerző:

Wandering lightly

Wandering lightly

Rebeka két és fél évig élt Angliában, mielőtt úgy döntött, hogy Ázsiába költözik. Másfél évig élt Vietnamban, ahol angolt tanított. Szabadidejében bejárta a környező országokat, és jógázott. Miután lejárt a szerződése, tovább utazgatott Ázsiában, és még egy jóga oktató tanfolyamot is elvégzett Indiában. Az utazás mellett jógáról és a keleti életfilozófiáról is szeret írni. Nemrég tért vissza Angliába ahol jelenleg dolgozik, hogy ismét világgá mehessen.

Rebeka kalandjait itt lehet követni.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.