Zacskós Sprite és dzsungeldezodor – 17 + 1 dolog, amit tuti nem tudtál Guatemaláról

Guatemala nem egy tipikus nyaralóhely, ahova özönlenek a turisták, vagy amit az utazási katalógusokban ajánlanak az utazni vágyóknak. Nekünk idén nyáron mégis ez jutott, és nagyon nem bántuk meg.

Guatemala
Guatemalai életképek – nem épp utazási katalógusban mutogatják őket
Flores
Guetamala egy szebb oldala – hajók a tavon Flores városa mellett

Sőt, mi épp azért választottuk Guatemalát úti célul, mert nem egy tipikus turistaparadicsom. Mivel így is, úgy is utaznunk kellett (Mexikóba hat hónapra kapja meg az ember a turistavízumot, utána úgy tudja meghosszabbítani, ha kilép az országból majd visszamegy) , ezért ráböktünk a térképre. Guatemala volt a legközelebb hozzánk. Fogalmunk sem volt arról, hogy mi fán terem ez az ország vagy hogy milyenek ott az emberek, ezért úgy döntöttünk, megnézzük.

Úgy vágtunk neki az utazásnak, hogy nem voltak elvárásaink, ezért mindennek örültünk, amit „kaptunk”. Néhány ott töltött nap alatt sikerült jó néhány dologra fényt deríteni, amiben az is segített, hogy egy helyi guatemalai családnál laktunk és a reggelihez egy kétéves „kölcsön kislányt” is járt, aki megmutatta nekünk, milyen szabad lelkűek a helyiek.

Guatemala 2
Guatemalai kisfiú egy építkezésen, nagyon boldog volt, hogy fotózom

Amit előtte tuti nem tudtam Guatemaláról

Jöjjön a lista a legjobb, legmeglepőbb vagy legviccesebb dolgokról, amit Guatemalában láttunk.

Mert Guatemala az a hely, ahol…

1. Az emberek nagyon egyszerűek, visszafogottak, nem keresik annyira a testi kontaktust, mint más latin-amerikai népek. De vidámak, segítőkészek, és még a fél embernyi gépfegyvert viselő biztonsági őrök és rendőrök is integetnek. Főleg ha kamerát látnak a kezedben, mert akkor azt hiszik, hogy a tévében fognak szerepelni. 🙂

Guatemala 3
A kislány szégyenlős volt nagyon. Egy nagy kés volt a kezében (krumplit pucolni segített anyukájának) a fotó előtt, de a kamera láttán egyből eltette és csak mosolygott

2.  Az emberek iszonyat szabad lelkűek, senki nem szól rá a tízéves kisgyerekre, hogy ne vigye el a tesóit motorozni egy olyan mocin, amin a lába sem ér le, mert veszélyes.

Guatemala 4
Guatemalai család öt gyerekkel és a nagymama.

3. A disznók az úton szaladnak keresztül előtted, a lovak kikötve ácsorognak az út szélén. Guatemala tájai úgy néznek ki, mint Skócia dimbes-dombos zöld vidékei. A helyeik úgy közlekednek, mint az indiaiak, úgy élnek, mint a mexikóiak, az árak pedig olyanok, mint Magyarországon.

blog6
A malackák mellett csirkék, kutyák és egyéb állatok is fellelhetőek voltak. Mindenki szabadon közlekedett és közös tányérból ettek

 

4.  Habár spanyolul beszélnek, de mégis van pár dolog, aminek saját nevet találtak ki. A popcornt például viccesen POPOROPO-nak hívják. Viszont a spanyolt szebben és érthetőbben beszélik, mint északi szomszédaik, a mexikóiak. Angolul ne is próbálkozz.

5. Ha elvitelre kérsz Sprite-ot a rácsos ablakkal felszerelt boltból, ne lepődj meg ha a bácsika egy zacskóba átönti az egészet, összecsippenti a zacsi száját és egy szívószállal megtoldva nyomja a kezedbe az egészet. Mert ugye az üveg drága mulatság! Nem osztogatják csak úgy ingyen.

18
Út menti bolt

6. Az a hely, ahol a „guglimaps”  is csődöt mond, mert ami rajta van a térképen, az is minimum három utcával odébb van a valóságban. Legjobb, ha a szállásadónktól előre megkapott spanyol nyelvű útbaigazítást a tuktuk-os sofőrünkre bízzuk, mert ő tudni fogja, hogy az észre sem vehető templom mellett, az XY hídon átmenve, a kis kőrakást kikerülve, jobbra kell fordulni. Nélküle esélyünk sincs.

7. Az a hely, ahol szemmel látható a szakadék a szegények és a gazdagok között. Mégse látsz senkit szomorúnak.

Guetamala 5
Fenn: drága hotel a tóparton a városközpontban Lenn: Tacost sütnek a helyi asszonyok az út mentén

8. Az a hely, ahol a guatemalai családtól amerikai palacsintát kapsz reggelire juharsziruppal, de az út szélén a mexikói tacos árusítás a legnépszerűbb.

9. Ahol a benzinkúton még lehet kapni videokazettát és magnószalagot.

blog
Videokazetta nem ám eldugva a benzinkúton, hanem szem előtt, felső sorban. Plusz egy állig felszerelt fegyveres állt a kút előtt a rendet vigyázni

10. Az ott lakók nagy része ma is indián, illetve azok leszármazottai. Szinte látjuk magunk előtt, hogyan nézett ki az ük-ük apja és hogy harcoltak lovon ülve. Persze a farmert leszámítva, ami már a mai évezred találmánya. 🙂

blog2
Tuktuk-ok és helyiek a városban

11. Az a hely, ahol a templomot csak onnan ismered meg, hogy a templom felirat rajta van és szombat délután tucatszám özönlenek ki a főként katolikus helyiek, akik kicsit szégyenlősök az idegenek és kamera láttán, de mégis mosolyognak. Majd a 3-4-5 fős családok egy db motoron megosztozva hazaindulnak.

e
A kis család igyekszik haza motoron a mise után.
blog3
Tuktuk-ok várják, hogy az emberek kijöjjenek a miséről a szemben levő templomból. Akinek véletlenül nincs motorja, az tuktukozik.

12.  Az a hely, ahol (ott is) a fizetésekhez képest drága a benzin, ezért ennek az országnak is megvan a maga tuktuk-ja, azaz mototaxi-ja, ahogy ott hívják. Ezzel szállítják a nagyérdeműt. Nem is jár senki gyalog, még a helyiek se. A turistalátványosság mi voltunk, hogy gyalogolunk.

13. Az a hely, amiről a legtöbb ember nem is tudja, hogy itt van a legnagyobb maja romváros (Tikal) a dzsungel közepén, ami mellett Chitzen Itza elbújhat. Sőt annyira lenyűgöző, hogy az eredeti Star Wars egy jelenetét itt forgatták. Kiülhetsz egy-egy maja templom tetejére, ahonnan a végtelen dzsungel tárul eléd.

Tikal
Tikal, maja romváros a guatemalai dzsungel közepén. Nem mellesleg az UNESCO világörökség tagja.

Tikal: A hely, ahol a legnagyobb maja uralkodót Lord Cacao-nak hívták.

Tikal2
Még feltáratlan maja templom Tikalban. Az évezredek alatt benőtte a növényzet és a fák. Egész Észak-Guetamala tele van ilyennek az utak mellett is, ha figyelmesen nézzük.

 

14. Az a hely, ahol mindenki egy köteg pénzzel mászkál. Na nem azért, mert annyira gazdagok. Sokkal inkább, mert fura nevű pénzükből, a guatemalai quetzal (GTQ) annyira pici címleteket gyártanak, hogy aprójuk nem is nagyon van.

15. Az a hely, ahol a szabadban láthatunk eddig csak állatkertekben látott tarantulát, amint átmasíroznak előttünk az úton, majmokat ugrálni fölöttünk a fákon. És a dzsungelben sétálva egy jaguár is simán felbukkanhat. Ezekre még külön tábla is figyelmeztet. Ilyeneket tuti nem látunk Európában.

ds
Vicces táblák a guatemalai dzsungelben. Csak az állatokkal összefutni lehet nem lenne olyan vicces.

16. Az a hely, ahol a raktárhelyiségnek kinéző határ mellett el is sétálhatsz, mert szinte észre se veszed, és senki meg sem állít. De ha igen, akkor látod milyen okosak, hisz minek két határt építeni (belépőknek, kilépőknek), ha elég a pulton két táblát kitenni. Egyik sor: “entry”, belépés az országba, másik sorban pedig az “exit”, kilépés tábla figyel. Csak nehogy rossz sorba állj be!

25
A guatemalai határ.

 

17. És végül, az a hely, ahol a dzsungel mélyén sokszor apró csodák rejtőznek. Például egyszer csak szembetaláljuk magunkat egy gyönyörű szigettel egy guatemalai tó közepén, ahol még annyira régimódiak az emberek, hogy ha belesünk egy ajtón, régi írógéppel írni tanuló gyereket látunk. Akiknek a tanára  irtó büszkén azt mondja, ez Akadémia.

z
Kalligráfia akadémia Floresben, a szigetvárosban

+1 Tudtad? Az Old Spice illata is a guatemalai dzsungelekből származik

ew
A levélnek Old Spice illata van. Ebből készül a dezodor.

Érdemes felfedezni

Szóval, aki élményekre vágyik, annak érdemes a listájára tennie Guatemalát. Jó érzésekkel jöttünk haza és kíváncsiak maradtunk. Mi ugyan csak az ország északi részén jártunk, de délebbre is érdemes lemenni és megnézni a ma is működő vulkánokat, a tavakat, a kávé és kakaó ültetvényeket, nem beszélve az ottani emberekről.

Részletesebb útleírást a guatemalai kalandunkról a blogunkon találhattok.

Befejezésül néhány kép ízelítőnek, hogy kicsit átjöjjön a guatemalai érzés.

27

16
A buszmegállóban,míg vártunk az indulásra mindent lehetett venni, szó szerint. Még fogkrémet és “férfierőtnövelő” krémet is akartak eladni.

11

12

14
Hátunk mögött Flores, az “igazi”város valójában egy kis sziget, amit teljes egészében beépitettek.

15

17
A guetamalai nők csodás kézimunkákat, ruhákat csinálnak.

22

23

100

101

106

102

 

0 Megjegyzés Tags: , , , ,

Szerző:

Andi es Ádám Mexikóban

Andi es Ádám Mexikóban

Egy abszolút dilis házaspár, akik már esküvőzni is csak ketten voltak Mauritiuson. 3,5 évig Angliában éltek, aztán egy nyaraláson végzetesen beleszerettek a mexikói karib világba. 2016 januárjában kiszálltak az irodai mókuskerékből és az örök tél országából átteték székhelyünket az örök nyárba. Hogy egy év múlva mi lesz, azt még nem tudják, de addig is örülnek minden napnak. Európai szemmel csodálkoznak rá a dolokra. Imádnak kirándulni, helyi érdkességeket megnézni, megismerni a helyi szokásokat és mindent megesznek. Blogjukon nem csak ezekről hanem a beilleszkedésről és persze a hétköznapi életről is írnak.

Mottó: “Minden lehetséges, csak a lehetetlen egy kicsit tovább tart.”

Andi és Ádám kalandjait itt követhetitek.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.