Élet az USA északnyugati csücskében

Rokonokat látogattam meg Seattle városától délre, az északnyugati Washington államban. A helyiek azt mondják, júliusban már remek az idő, és az év nagyrészében zuhogó eső sem jellemző, így ez a legjobb alkalom a vizitre – igazuk lett. Nade mi van itt? És legfőképpen: hogyan élnek a helyiek?

Seattle repterét a leszállás, a vámon és az emigrációs pulton való átcsúszás, ujjlenyomat vétel után azonnal elhagyjuk, hulla vagyok, de a kávé még éppen ébren tart az összesen 20 órás utazás után. A rokonok jó fejek, nyitottak, viszonylag tájékozottak. Magyarul már egy szót sem beszélnek, de talán még azt tudják, hogy Párizs nem Európa fővárosa, habár lehet hogy Franciaországot már nem tudnák elhelyezni a térképen. Mindegy, én sem tudnám hol van mondjuk Alabama. “Szeretünk itt lakni. Tudatosan választottuk a Northwest Pacific régiót.” Ekkor még nem értem, hogy miért.

Több mint két hétig maradok a Centralia nevű kisváros mellett, egy elég nagy, erdőszéli telken. Mindenhová autóval megyünk. Hogy épp melyikkel, az a kedvünktől és az út hosszától függ, itt nem kunszt, hogy egy embernek 3-4 autója van.

IMG_3660
Szigorú, de európai mérce szerint kérdéses minőségű autók

Kaliberek

A kötelező családi bemutatkozások után (jé, itt magyarként egzotikum vagyok!), a jetlag kipihenése előtt már lőni kell legalább tízféle fegyverrel, mert ez egy úgynevezett aktivitás. Célba lősz, .22-es kaliberrel, .357-essel és végül .45-össel, ami már akkorát ránt a felkaron, hogy ha LEGO figura lennék, akkor a karom még most is tőből pörögne. Adrenalinpumpáló, de európai ember számára rettentő szokatlan egy dolog, ahogy az is, hogy majdnem mindenkinél van egy kis pisztoly az övre csatolva az ing alatt.

IMG_4115
Smith&Wesson Magnum .357

A Csendes-óceánt szeretném elsősorban látni, illetve tapogatózom a szörfözést illetően, de először a legközelebbi vulkanikus hegy felé vesszük az irányt. A túrák, amiket tervezünk, jellemzően egésznaposak, mivel órákat kell autózni Washington állam legszebb természeti látnivalóihoz. Az első ilyen az aktív vulkán, a Mount St Helens, aminek a hósüvegét már a repülőről ki lehet bökni.

 

Mt St Helens

IMG_3638

 

A hegycsúcs a Cascade-hegység része, ami a kontinens nyugati partján húzódik Kanadától egészen Észak-Kaliforniáig. Valamivel 2000 méter alatt állunk meg a parkolóban, jó másfél órás szerpentinezés után. Olyan tiszta a levegő mintha forrásvizet lélegeznék. Betérünk a látogatóközpontba, ahol egy tízperces filmet vetítenek a ’80-as években történt vulkánkitörésről, majd a vászont elhúzzák és megjelenik maga a Hegy, amit a vászon mögötti ablakokon keresztül csodálhatunk meg. Itt mindenből showt csinálnak.Aszfalt és murvás ösvényeken lehet sétálni, túrázni, akár napokig. Persze táblák jelzik a hülyéknek, hogy ne nagyon lépjenek le a kijelölt ösvényekről, mert könnyű a völgyben landolni, ahol becsúszhat egy kényszertalálka a medvékkel.

 

Hétköznapok

Egy-két nap a hétköznapi dolgok intézésével zajlik, elmegyünk például a postára, vagy a feldolgozhatatlan méretű Costcóba bevásárolni. A közeli Tacoma város 4 emeletes autómúzeumában is jópár órát elszüttyögünk. Engem alapvetően mozgat az, hogy a hétköznapi élet mennyire tér el a miénktől. “Szokj hozzá, hogy itt az emberek véletlenszerűen beszélgetnek egymással az utcán.” És tényleg. Mindenki beszélget mindenkivel, tényleg nagyon barátságosak és kedvesek az emberek, és ezt két hét alatt nem éreztem kényszeresnek, sem zavarónak. Többnyire inkább jófejségnek és lazaságnak.

A legelső BMW roadsterek egyike - európai, egzotikus, különleges, gyönyörű
A legelső BMW roadsterek egyike – európai, egzotikus, különleges, gyönyörű

 

Csendes-óceán

Az óceánt megnézni is egy egésznapos program, Washington és Oregon állam határához megyünk, az utak tükörsimák és szinte teljesen kihaltak. A két államot az irdatlan méretű Columbia folyó választja el. Július elején itt a parton még senki nincs. Zavaros, szürke az óceán, állítólag azért szoktak idejönni fürdeni augusztusban, de 16 foknál sosem lesz melegebb a víz.

IMG_3671
A Csendes-óceán partja Hammond (OR) város környékén

 

Valahol itt van a Columbia folyó torkolata, de nem biztos
Valahol itt van a Columbia folyó torkolata, de nem biztos

 

A parton kilométerekre el lehet láni mindkét irányban, a látvány, az illatok, a levegő frissessége lenyűgöző. Felmegyünk egy kihalt világítótoronyba, ahonnan a Columbia folyó torkolatát lehetne belátni, de annyira hatalmas, hogy csak az erre közlekedő kompok mutatják merre is van pontosan. Longview városa híres a fakitermelésről, innen szállítanak fát Ázsia felé, illetve a 2.5 km hosszúságú Lewis and Clarke hídról, ami a ’30-as években az USA leghosszabb hídjaként épült meg. A nap végén egy hangulatos vízparti étteremben vacsorázunk, ahol a kisadag bundás halat sem tudom megenni, mert az is túl nagy (és túl sós). Egyébként az ember magának nagyon jó ételeket tud csinálni, itt van például a halibut (ez a google szerint óriás laposhal), aminek a húsa a hekkre emlékeztet, de ez egy hatalmas többtíz kilósra megnövő állat. Nagyon finom.

Az óriás laposhal húsa
Az óriás laposhal színtiszta húsa

 

Seattle európai szemmel

Seattle-ből indult világhódító útjára a Starbucks, az első megnyitott kávézó még ma is üzemel. Előtte persze hosszú sor áll az egyen-starbucksos kávéért. A város mellett van egyébként Redmond, a Microsoft telephelye, ennek köszönhetően ez a térség az országon belül eléggé gazdagnak számít. A körülbelül hétszázezres városnak van hangulata, az említésre méltó látnivalók között szerepel a futurisztikus kilátó, a Space Needle, ami 1969-ben készült el.

IMG_3948

A Space Needle teteje
A Space Needle teteje

A toronyba felliftezéshez az időpontra vett jegy nem elég, még pluszban sorba kell állni kábé fél órát, eközben átkutatják a táskákat, illetve szórakoztató, interaktív táblák mutatják be az épület készítésének állomásait. A legfelső szint 158 méter magasan van, itt kívülről körbe lehet járni az épület fejét. Bent egy hatalmas digitális falon lehet játszani, beírom magam a látogatók listájába, egész sok magyar nevet látok.

Az organikus EMP Museum egyik oldala
Az organikus EMP Museum egyik oldala

A másik nevezetesség az EMP Museum, amiben épp egy zenei kiállítás van. Engem Jimi Hendrix gitárján túl inkább az épület nyűgöz le, nem mondanám szépnek, de teljesen organikus a dizájn. A belvárosban egyébként kevés az autó, több park is van mindenféle érdekes kültéri szoborral, amik nyilván nem az európai ízléshez lettek tervezve.

Elborult műanyag szobrok
Elborult kültéri szobrok (kérik, hogy ne lépj rá!)

Amúgy teljesen élhetőnek tűnik. Nagyszámú az ázsiai kisebbség, és mivel legális a fű, tévelyeg az utcán néhány homályos arc, emellett elég sok a jólöltözött hipszter. A kikötő menti sétányra hiba lesétálni, iszonyú giccsboltokat lokalizáltam, de azért egy vidám szörnyülködést megért. Ja, és van a városban egy “gum wall” nevű, elborult látványosság, ahol többezer rágógumit nyomtak a falra.

A gyomorforgató rágógumi fal
A gyomorforgató rágógumi fal

Mt Rainier, az óriás

A hegyi hotel és étterem épülete
A hegyi hotel és étterem épülete

A következő napon a Rainier Nemzeti Parkot vesszük célba. Remek a beléptető rendszer, az egyéves jeggyel ingyen megyünk be öten, és bárhol parkolhatunk. A park területén akár napokig is el lehet autózni, gyönyörű mammutfenyőerdőkben lehet bóklászni, túrázni, sok a megpakolt hátizsákos, sátrazó ember, illetve a Maci Laciból ismerős Smith vadőr-szerű alak. Megállunk az 1600 méteren lévő Paradise Inn-nél, ami egy 1916-ban épült faház, tele a parkoló. A látvány az Alpokra emlékeztet, mégis valahogy monumentálisabbnak hat.

Mt. Rainier felhők mögé bújva
Mt. Rainier felhők mögé bújva

A Mt Rainier hófödte hegycsúcsa délután tűnik elő a felhőtakaróból, mind a 4392 méterével. Még ilyenkor nyáron is veszélyes a hegycsúcsra felmászni (több áldozatot is követelt a kiszámíthatatlan időjárás), mégis látunk egy csoportot a távolban, amelyik épp felfelé kaptat. A kiépített utakon több olyan pont is van, ahonnan tökéletesen rá lehet látni a gleccserre, illetve a völgyekre, amelyeket a csordogáló vizek folyamatosan alakítanak. Eltöltünk itt majdnem egy napot, de igazából nem elég – ez az a hely, amit kötelező megtekinteni, fantasztikus természeti érték. És nagyon szépen őrzik és karbantartják.

“Itt mindent lehet”

Beszélgettem olyan építőmunkásokkal, akik Mexikóban mindenüket elvesztették, majd az USA-ba bevándorolva évek kemény munkájával saját vállalkozást indítottak, és rendesen, tisztességessen meg tudnak élni. Aztán ha az embernek épp van egy hajója, akkor leugorhat az 1 órás sugarú körben elérhető bármelyik édesvízi tóra, lehet kenuzni, pecázni és lehet akár hajóval wakeboardozni vagy wakesurfözni is (neoprénruha azért kelleni fog).

Képernyőfotó 2016-07-05 - 19.58.24

Jó dolog a választás szabadsága, és rövid tapasztalatom szerint Amerika e pontján a mai napig megvan. Ezért merem ajánlani ezt a környéket, de azért arra készüljön fel mindenki, hogy nem lesz olcsó mulatság.

 

Ismerjétkek meg a cikk íróját Lacit aki szakmáját tekintve mérnök. Mellette dolgozott újságíróként is az elmúlt években. Jelenleg Norvégiában él. A szakmája, az írás és az utazás, illetve a boardsportok szeretete határozta meg eddigi életét. Több ízben vett részt külföldi ifjúsági cseréken, illetve sokszor utaztott családdal és egymagában is. Európában többnyire nagyvárosokban járt, imádja a múzeumokat, a sporteseményeket, az adott kultúrát, de a túrázás is közel áll hozzá. A mindennapi élet diverzitása érdekeil leginkább. Reméli tud mutatni egy új nézőpontot és át tud adni írásaival valamit abból, amit egy-egy helyben szeret és érdekesnek talál. Aloha és vidámság!

0 Megjegyzés Tags: , , , , ,

Szerző:

Vendégszerző

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.