Hungarohitch – 48 óra stoppolt rohanás

A magyar stoppos verseny keretében elstoppoltunk több mint 1300 km-t Krakkóig és vissza, szereztünk pontokat, szelfiket készítettünk a sofőrökkel, aludtunk bokorban és jól éreztük magunkat.
DSCF3835_mini
Hajnal 5-ös napfelkelte a lengyel Cieszyntől nem messze és széles mosollyal indulás tovább!
Pár hete zajlott le a Hungarohitch, vagyis a magyar stoppolós verseny.
A résztvevők a rajtnál kaptak egy Hitchbookot, majd megmérkőztek a kezdő irányért (Balaton vagy Tisza), végül útnak indultak a szélrózsa minden irányába. Két fős csapatok nevezhettek, több mint 50 induló volt, vagyis az adott hétvégén stopposokkal volt tele a “környék”. A rajttól számítva kb 60 órája volt a csapatoknak, hogy minél több pontot gyűjtsenek.
DSC_0695_3_mini
Valahol Frýdek-Místeknél, Lengyelország felé tartva
Mi munka és egyéb elfoglaltság miatt délután 5 előtt tudtunk becsatlakozni, ekkor álltunk ki a Sasadi út méltán híres stopp-helyszínére feltartott hüvelykujjunkkal. Alig 10 perc alatt felvettek és már úton is voltunk Győr felé.  Kis kavarodással és néhány autóval később már Pozsonynál voltunk, ahol alig 2 percet vártunk, mikor is megállt mellettünk Marco, hogy Brno-ba megy, jó-e az nekünk. Hogy jó-e? Tökéletes!
Mivel tudtuk, hogy eleve késve fogunk csak tudni elindulni, és, hogy legalább két pont lesz külföldön, egy Lengyelországban, egy pedig Szlovéniában, tulajdonképpen már indulás előtt eldöntöttük, hogy mi Krakkót szeretnénk meglátogatni.  Ha a versenybe nem sokat számít, hát majd legalább jól érezzük magunkat út közben.  Szerencsénkre az egyik tereppont pont Krakkó volt, emiatt a Marco által javasolt Brno, bár kerülő, de végig autópályán halad, így tulajdonképpen több mint jó volt számunkra.
DSCF3792
Brno tábla pipa – 1000 pont!
Marcoval nagyon hamar összebarátkoztunk. A 30-as éveiben jár, Olaszországból származik, de szinte az összes környező országban élt már, Magyarországra is néhány hetente jár munka miatt.  Legalább 5 nyelven beszél, most épp csehül tanul.  Mikor elmondtuk, hogy mi miért vagyunk úton, azonnal követelte, hogy ismertessem a teljes Hitchbookot, majd ő szerez nekünk pontokat.  Így készült hamarosan egy kb. fél perces videó, amelyen üvöltve (!) énekeljük mindhárman a We are the champions-t a Queentől, és emiatt parkolt le Brno határában egy járdaszigeten, hogy aztán autópályasávokon átszaladva gyorsan képet készítsen rólunk a Brno táblával. Két kanyarral később leterelték a rendőrök egy benzinkútra, már épp megijedtünk, hogy mit kap miattunk, de végül is nem történt semmi, csak egyébként is arra járőröztek.  Itt mi is kiszálltunk és egy temperamentumos olasz puszi-puszi-ciao-ciao-val elköszöntünk egymástól. Mivel itt már sötétedett hamarosan aludni tértünk egy szimpatikus bokor alá.
Az éjszaka nem volt túl kényelmes, a domboldalon ahol megágyaztunk folyamatosan csúsztunk lefelé, pár óra után pedig az eső is rákezdett egy kis ideig. Hajnali 4-kor gyönyörű pirkadatra ébredtünk, majd hamarosan felkeltünk és ismét úton voltunk.
DSCF3805_mini
Bár a domboldalban alvás nem volt a legkényelmesebb, mikor kinyitottam a szemem hajnalban, egyenesen ez a látvány fogadott.
Egy cseh kamionos vett fel, aki egészen Frýdek-Místekig vitt minket, ami már nem volt messze a lengyel határtól. Vele kevert angol-német +cseh/magyar nyelven próbáltunk kommunikálni, némi jelbeszéddel kiegészítve; pár perc után már egészen jól ment. Kora reggel lévén, nagyon laposakat pislogtunk út közben, ő biztos jót mulatott rajtunk ahogy próbálunk ébren maradni. Mesélte, hogy merre szokott járni kamionokkal, hogy most a következő útja Londonba visz majd. Úgy látszott értette, miért esik nehezünkre ébren lenni, mikor kiszálltunk, egy-egy hatalmas adag kávéval ajándékozott meg minket, majd sok sikert kívánva tovább indult.
DSCF3802_mini
A szemerkélő eső elől behúzódtunk a benzinkútra forró teát inni és “táblát” készíteni. A képen fellelhető még az ultimate-hitchhiker hideg-elleni divat is, a zokniszandál!
Kávézás után kb egy óráig tartott – immár a tűző napon – mire felvettek.  A sofőr Olkuszig ment, egészen furcsa útvonalakon, egyszer eltévedtünk, egyszer beugrottunk egy kamionparkba alkatrészért. Mikor hallotta, hogy magyarok vagyunk egyből közölte, hogy “lengyel-magyar friends friends” lelkesen bólogatva, majd magyarázni kezdte, miért is Lengyelország a legszebb Európában.  Útközben megállt ebédelni, mi is kaptunk egy-egy hatalmas tál Grochówkát, hogy ez ilyen lengyel étel, tessék megkóstolni. A leves tele volt mindenféle szalonna és szalámi-szerű darabokkal, de nagyon finom volt (meg rettenetesen forró).  Mindenesetre aznap már nem voltunk éhesek.
kajcsi
Hatalmas kávé és Grochówka, a lengyel leves amit ‘muszáj megkóstolnunk’.
Olkuszban a buszmegállótól mindössze 10 perc várakozás után már egyenes út vezetett Krakkóba Emilia (az első női sofőrünk) által, aki orvos, két év múlva szemész specialista lesz, most pedig épp a nővéréhez ment látogatóba.  A fél órás út alatt rögtönzött előzetes idegenvezetést is kaptunk, hogy mit érdemes megnézni 2 óra alatt, valamint néhányat elmesélt a város legendái közül is.  Krakkóban az Emilia által elmesélt történetek és tavaly decemberi emlékeim alapján szaladtunk végig a Rynek Główny-n, majd meglátogattuk Wawel kastélyát, megnéztük a tüzet okádó sárkányt és már neki is álltunk keresni a városból kivezető utat.  Itt félinformációk miatt kis nehézségbe ütköztünk, egy Tourinformos közölte velünk, hogy egyébként stoppolni illegális (nem, nem az.) de végül kijutottunk a városból.  Aztán hamar vissza is, mert két férfi akikkel nem volt közös nyelv félreértette, hogy melyik irányú “benzin-market” kell nekünk.  6 óra körül mindenesetre már határozottan haladtunk vissza a lengyel határ felé, néhány km-es részletekben a falvakon keresztül vezető utakon.
DSC_0711_mini
Nem egy városhatárt jelző tábla na, de azért szép volt Krakkó
Akár szerencsénk is lehetett volna, hogy sokat tudunk haladni, sajnos azonban két fiatal srác (szintén közös nyelv hiányában) kitett minket az autópálya közepén nem messze Mr. Hamburgertől ami minden szempontból rossz volt tovább haladást tekintve.  Végül mikor már a bokrokat néztük hálóhely után kutatva, egy idős csodálatos néni mentett ki minket és száguldott el 140-nel a következő benzinkútig, pedig gyalog a kocsit alig bírta megkerülni.
DSCF3833
A látvány szép, de azért igen hideg volt ekkor (kb hajnali 4-5 körül).
Itt maradtunk is éjszakára, majd miután a hideg felébresztett hajnalban, egy forró kávét követően ismét stoppoltunk.  Méghozzá egy üres buszt, akinek sofőrjével szintén nem volt közös nyelv, így hamarosan Cieszyn, a lengyel határváros közepén találtuk magunkat. Pár km sétával és egy gyalogos határátkeléssel később Český Těšínt elhagyva végül visszakerültünk az autópályára, és egyenes út vezetett Brnoig.  Innen Pozsonyon át már hazafelé vettük volna az irányt, ha a sofőrünk nem Dunaszerdahelyre tartott volna, ami szerepelt a Hitchbookban, így hát egy újabb várostábla-szelfi után már innen próbáltunk Budapestre visszatérni.
DSCF3843_mini
Cieszyn kedves kis belvárosa….

 

DSCF3846
… a hídon pedig a lengyel-cseh határ, a túloldalon már Český Těšín.
Brno – Krakkó – Dunajska Streda : három különböző ország, három különböző pont, ezzel megszereztük az ‘International Hitchhiker’ címet is + a 400 pontot.  Illetve szereztük volna, de mivel Krakkóból nem volt táblánk, sajnos nem volt érvényes az a pont.  Sebaj, legalább nem csak benzinkutakat láttunk út közben.
DSCF3855_mini
Dunaszerdahely – pipa
Innen mindössze 3 stoppal (némileg azért szerencsétlen helyekről) végül visszajutottunk Budapestre.  18:00-ig kellett célba érni, 17:59-kor rohantam lobogtatva a hitchbookot, de beértünk!
Sajnos mivel később indultunk, a kötelező Balaton”valami” szelfit nem sikerült elkészítenünk, és mivel Krakkó sem volt érvényes, végül a vártnál jóval kevesebb pontot kaptunk.  Ettől függetlenül nagy kaland volt lényegében 48 óra alatt megtenni ezt a Budapest-Krakkó vonalat kerülő-autópályán.
odavissza
A megtett útvonal oda és vissza.
Számokban az utunk:
  • 48 óra alatt
  • kb 1340 megtett km
  • 2 gyalogos határátkelés és 2 benzinkúton bokorban alvás
  • 23 stopp, 7 sofőrszelfi
  • 21. helyezés (holtversenyben egy másik csapattal) és időben célba érkezés
És hogy mire volt jó ez az egész, miért jó stoppolni?
Szerinted milyen érzés úgy ülni valahol Európában az út szélén, hogy nem tudod ki, mikor és meddig fog elvinni, sikerül-e időre odaérni ahova szeretnél?
…és milyen érzés úgy ülni az út szélén bárhol Európában, hogy tudod, hogy előbb-utóbb valaki el fog vinni a következő szakaszon?
Időre menni persze ezzel a műfajjal nem lehet.  Rágörcsölni, hogy vegyen már fel valaki, nem szabad. Úgyis csak akkor fognak megállni, ha már elengedted a szorongást és mosolyogva, türelmesen várod, mikor érkezik az az ember, akivel a következő néhány km-re/órára egymás útitársai, unaloműzői, érdekességei vagy épp tanulságai lesztek.
driverselfie
A sofőrszelfik (második sorban Marco és Emilia :), valamint az utolsó képen a gyalogos határátkelésünk Komáromnál. Ilyen képekből lehetett volna sokkal több is, majd a következőnél…

 

 A cikk eredeti változata a Visszajövök blogon jelent meg.
0 Megjegyzés

Szerző:

Visszajövök blog

Visszajövök blog

Szilvi szereti úgy sakkozni a szabadidejét és az erőforrásait, hogy a világnak minél nagyobb szeletét ismerhesse meg az utazás által.  Ennek érdekében hajlandó időnként némi kényelmetlenséget, vagy alternatívabb megoldásokat is bevállalni. A néhány napos kirándulásoktól kezdve a hosszabb időtartamú, stoppolós-hátizsákos utazásokig mindent szeret. Reméli hogy írásaitól más is kedvet kap a“világgá menéshez”.

Szilvi kalandjait itt lehet követni.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.